Visitors Book
Sign guestbook

27
Entries in guestbook
miert
Saturday, 19 May 2012 11:40

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Egy szentiváni apukáról van szó, Csala Zoltán asztalos /ejtőernyős becenevén – MACSKA/ ,aki úgy Siófokon és Péren is ejtőernyőzik és aki a kisfiunk Csala Gergely (6 éves) anyukáját az albérletből az utcára rakja, merő haragból.
Ezek nem vádak, hanem sajnos tények.
Hogy hogyan? Április 18.-án munkanélküli lettem, másnap ezt közöltem a gyerek apjával, aki, minden szó nélkül 20.-án már a végrehajtóhoz fordult, gyerektartási díj behajtási eljárást indított, pedig nem szorul rá az összegre.
Azt mondta, azért tette, mert előtte kb. fél évig használta rendszeresen az autómat, (mert nem tudott volna mivel dolgozni) és állítólag, pont akkor kértem vissza az autót mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Ezért megharagudott és az autó pótkulcsát azóta sem adta vissza.
Mint egyedülálló így is egy akadályverseny az életem, dehogy pont a gyerek apja tegyen hajléktalanná és az utcára küldjön, ezt embertelennek tartom.
Biztosan a kisfiunknak jobb anya nélkül felnőni, az apuka pedig most jól érzi magát, hogy az anyukát a perifériára küldte. Leszögezném, most nincs rászorulva erre a pár ezer forintra, aki őt ismeri, ezt tudja is.
Mi történt? Ön megtenné ezt egy kis gyermeke anyjával? Nem szükségből, csak merő haragból? Tudom, én sem vagyok tökéletes, de ekkora büntetést nem érdemlek…..
Hol maradt az emberiesség? Az idegenek, lojálisabbak hozzám és még segítenek is, ebben a nehéz gazdasági helyzetben.
Végső kétségbeesésembe írom ezt a levelet………. kérem, aki ismeri segítsenek az apukának, hogy feltételezett rászorultságában ne a gyerek anyukáját támadja, mert nem ez a megoldás és csak a kisfiunk látja kárát.
Kérem még egyszer, segítsenek az apukának, ha tudnak, hogy boldoguljon.
Köszönettel: a tanácstalan anyuka……ezek az utolsó segélykiáltásaim…………

pay day loans online
Friday, 18 May 2012 14:52

kLmeQ, loans online ,66971,
pay day loans online
Friday, 18 May 2012 14:52

ojVtxeDWnP, [url=http://paydayloansonlinez.co.uk]pay day loans online[
pay day loans online
Friday, 18 May 2012 14:52

tFaRpmOtteMn, [url=http://paydayloansonlinez.co.uk]pay day loans onlin
loans online
Friday, 18 May 2012 14:48

GMuGXzcqqFPbM, [url=http://paydayloansonlinez.co.uk]same day loans[/ur
Niki
Thursday, 03 May 2012 15:52

Aaannyira szuper volt!!!!!!!!!! Életem első tandemugrása, de biztos nem az utolsó!
Profi csapat! Színvonalas környezet! Köszönöm Nektek ezt a fantasztikus élményt!!!!!!
)

eva
Sunday, 04 March 2012 18:55

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
I love returning back to this site and reading the quality content you always have on offer http://www.clasament-liga-1.info
Andrea
Sunday, 23 October 2011 22:55

Életem legőrültebb és legfantasztikusabb élményét köszönöm Szölőnek aki mindvégig a hátam mögött volt és vigyázott rám. Csacsának, aki mindezt megörökítette.
Nem lehet leírni ezt az érzést. Köszönöm!

Jayce
Tuesday, 20 September 2011 06:47

Thanks for wiritng such an easy-to-understand article on this topic.
Charleigh
Tuesday, 20 September 2011 00:18

Leaninrg a ton from these neat articles.
27
Entries in guestbook